Facebook

Verista operagála

Az irodalomban, képzőművészetben és a zenében megnyilatkozó verizmus a 19.-20. század fordulójának
évtizedeiben a zenében alkotta meg legmaradandóbb remekeit. Maga a szó az olasz verizmo, igaz, kifejezésből
származik és ezen jelentésnek megfelelően az operákban a hétköznapi élet szereplőinek realista, azaz
valóságos élethelyzetéből adódó cselekményéből és az egyszerű nép által kedvelt, énekelt dallamfordulataiból
vette példáját.
Operaház mostani gáláján ebből a rendkívül széles skálájú repertoárból, mint például Leoncavallo,
Bajozzók, Mascagni, Parasztbecsület vagy Giordano Andrea Chénier műveiből kaphatunk majd ízelítőt.

„KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁS”

Járt már olyan komolyzenei hangversenyen, amelynek szólistája nem zongora, nem hegedű, de még csak nem is valamely ütős vagy fúvóshangszeren játszó muzsikus, hanem szájharmonika-művész volt? Ez a kicsinyke, fémízű hangkeltő szerszám, legtöbbünk számára valószínűleg gyermekkori emlék. Arról, hogy a szájharmonika mennyire sokrétű művészi kifejezésmód eszköze lehet, Sigmund Groven napjaink legjelentősebb szájharmonika-művésze fogja közönségünket meggyőzni. Az est másik szólistája Szamosi Szabolcs

Sípok párbeszéde

Különös hangszer párosítást hallhat a közönség a pécsi Bazilikában. Az orgona és harmonika párbeszéde fantasztikus élménnyel ajándékozza meg a közönséget. Kovács Szilárd orgonaművész és Kéméndi Tamás harmonika művész ad koncertet szeptember 9-én este 19:00-kor.

Szóljanak a Fanfárok!

Zeneszüret Fesztiválunk nyitókoncertjét megelőzve igazi kuriózummal szolgálunk a közönségnek.

BOLERO MARATON

Előadók
Budapest Táncszínház (koreográfus: Raza Hammadi)
Szegedi Szimfonikus Zenekar
vezényel: Gyüdi Sándor
Kecskemét City Balett (koreográfus: Barta Dóra)
Zoord Zenekar
Miskolci Balett (koreográfus: Kozma Attila)
Bodoo & Peter Hyde

Műsor
M. Ravel: Bolero

A zeneirodalom egyik legismertebb darabja, melyet a kezdetektől siker kísér, és számos változata, átirata szólal meg szerte a világ koncerttermeiben. A darab, mely a kezdetektől balett változatban is létezik, ezen a különleges éjszakai koncerten is tánccal együtt lesz látható és hallható. A Zeneszüret Fesztivál fókuszában idén a tánc áll – három különböző átirat kerül színpadra a darabból, három különböző együttes/zenekar/DJ előadásában, melyet három táncegyüttes koreográfiája fog színesíteni.

Időpont: 2016.09.30. 21:00
Helyszín: Kodály Központ

Jegyár: 3900/2900/1900 Ft
Kedvezmény:Mester- és Angster bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%

SZÓLJANAK A FANFÁROK!

Indul a zene, indul a tánc… Két rangos esemény jár „kéz a kézben” szeptember végén Pécsett. Különállva, a maguk útját járva mutatják be saját arcukat, majd olykor találkoznak, összefonódnak, közösen alkotnak új produkciókat a Pécsett élő és ide érkező közönség örömére. Köszöntsék a fanfárok a Zeneszüret Fesztivált és a Nemzetközi Tánctalálkozót, tartsanak velünk minél több programon!

Időpont: 2016.09.27 18:40

Helyszín: Kodály Központ előtti tér

BALOG JÓZSEF ZONGORAEST

A hangversenyre minden jegy elkelt!

Balog József a mai fiatal zongorista generáció egyik legtehetségesebb képviselője. Számos zenei díj, elismerés és versenygyőzelem után most Pécsett egy különleges helyszínen egy nem mindennapi programmal készül. A Pécsi Püspöki Palota már önmagában is egyedülálló épülettömb, melyben csak vezetett túrák alkalmával juthatnak be a vendégek néhány pillanatra. A Filharmónia Magyarország és a Pécsi Egyházmegye sokéves együttműködése kapcsán a Püspökvári Zenés Esték egyedi koncertjei után egy újabb helyszín válik a klasszikus zene terévé, de most a kert helyett az épületen belül található díszterem adja az egyedi miliőt a hangversenyhez. A hangulatos és bensőséges terem gyertyafényben úszva a zongora dallamainak segítségével repít minket el a régmúlt korokba, betekintést nyújtva az akkori tánczenék világába.

Helyszín: Püspöki Palota Díszterme
Időpont: 2016.10.01. 18:00

Jegyár: 3900 Ft

Kedvezmények:
Mester és Angster bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%

A program társrendezője a Pécsi Egyházmegye.

Részletes program hamarosan!

A Zeneszüret Fesztivál részletes programjai hamarosan elérhetőek lesznek. Addig is ajánljuk kellemes kikapcsolódást ígérő nyári programjainkat, amelyekről a www.filharmonia.hu weboldalon, valamint a facebook.com/filharmonia.orszagos oldalon tájékozódhat

Zeneszüret-hangulatképek 2015

Tekintse meg képeinket az előző fesztiválról!

Desszert hangverseny a Virtuózokkal, 2015.10.25 (13)

Desszert hangverseny a Virtuózokkal, 2015.10.25 (8)

Budapesti Vonósok,2015.10.22. Magtár,Pécs (19) A fül adja a másikat-Bősze Ádám- 2015.10.21.- Zenebutik,Király utca (17)

Zeneszüret Fesztivál 2016

A változatos, elsősorban a komolyzenét és a társművészeteket előtérbe helyező programok szeptember 27. és október 2. között a táncra fókuszálnak. A klasszikus zene kiváló komponistái és előadói mellett számos kísérőrendezvényen ismerkedhetünk a komolyzene változatos világával. Az ötnapos fesztiválon filmvetítések, könyvbemutató, zenei és gasztronómiai kísérőrendezvények, hangszerműhelyek bemutatkozása mellett izgalmas performansz-előadásokat  is élvezhetünk a  város különböző helyszínein, így szórva egy kis kulturális, szüreti pezsgést az őszi hétköznapokba, ahol a programok forgatagában a közös nevező a zene.